Happy Diwali

 2009.10.17. 17:07

Ezt hallani mostanában errefelé mindenhol. Diwali, azaz a Fény ünnepe van. Ez a hindu újév kezdete. A híres indiai eposz, a Rámájana szerint Ráma, az igazságos, isteni uralkodó ezen a napon tért vissza királyságába, Ajódhjába, a gonosz Rávana felett aratott győzelmét követően. Birodalmának lakói lámpásokat helyeztek el az út mentén, hogy kivilágítsák szeretett királyuk hazavezető útját. Világszerte mécseseket gyújtanak ilyenkor a templomokban és otthonokban, hogy így emlékezzenek a jó győzelmére a gonosz felett. Úgy tartják, a szerencse mindenhová belép, ahol csalogatóan imbolygó fényt lát.

Indiában gyakran tűzijátékot is bemutatnak, az emberek pedig kifestik házaikat és feldíszítik az ünnepi alkalomra. Ez a nap a hagyomány szerint a boldog ünneplés és a lelki tisztulás ideje is: a Diwali nem csupán egy új évet, hanem új lelki kezdetet is képvisel. Nekem a legjobban a Wikipédia leírása tetszett ebben a témában. A hindu vallás szerint a fizikai valónkon túl van valami bennünk ami tiszta és örökkévaló. Így ahogy a testi születésünket megünnepeljük, úgy ilyenkor a belső fényünk születését ünnepeljük.

Itt benn is a képző központban és egész Delhi szerte tüzijátékokkal ünnepelték ezt a napot. Még msánap is folyamatos a durrogás.

Egyébként mikor utánanéztem a Diwalinak, láttam, hogy a Krishnások október 20-án az Iparművészeti Múzeumban ünneplik meg a Diwalit. Biztos érdekes lehet megnézni. Na majd jövőre. Nálunk ez a lámpás csalogatta a szerencsét. :-))))

 

Adós vagyok még a főzés képeivel. Nem volt túl nagy esemény. Nagyon sokan és nagyon finomakat főztek. Persze gőzöm sincs mit, de nagyon jó ízük volt. Az irakiak valami rizseshússzerüt (szerintem jól néz ki),

(és igy készült)

a szigeti népek halas dolgokat. Valóban mind ízletes volt. Az észt csajszi brownyt. (azt hiszem igy irják) Imádom!! Csokis tészta sok-sok és még annál is több csokival.

Nyam-nyam, nekemvaló. Ms Samoa valami piskótás, gyümölcsös, kocsonyás őrületet csinált, aminek szintén el fogom kérni a receptjét, mert nagyon izletes könnyű édesség volt. És persze a palacsinta!!! Ezt én csináltam. Tökéletes volt. Na jó, nem Gundel, de ki bánja? Finom volt az lekvárral, mézzel, kakaóval.

Álljon itt néhány kép a szorgos chefekről, a henyélőkről (ők evésben jeleskedtek) és a boldog végről, a vacsiról.

Valahogy mindig elmaradt, hogy beszámoljak az új nevemről. Már első nap a tanfolyamfelelősünk odasúgta, hogy a Márta név a hindiben olyan embert jelent, aki ver másokat (na majd utánanézek). Gyorsan megkértem, hogy akkor inkább válasszon nekem egy szép hindi nevet. Igy nevezett el Priyának, ami kedves (szép) nőt  jelent és olyat aki mindig ad (segít?) másoknak. Szerintem jól választott :-)))

És még egy elmaradt mese. Úgy vettem észre az elődeim szépen kitaposták a "népszerűség" ösvényét itt a tanfolyamon. Nekem csak fenn kell tartanom. Nagyon jó véleménnyel vannak a magyar résztvevőkről. Mindig a társaság magját adják. És ami ennél is fontosabb, tudják, hogy ránk mindig számíthatnak (mind szakmailag, mind emberileg). Már az első pillanatoktól ha valami beszélgetést, ismerkedést kellett kezdeni, egyből rámmutattak. Ha esettanulmányt kell megoldani vagy aktívabb részvételt akar az előadó provokálni, azonnal nekem szegezi a kérdést. Utána persze jó kis diskurzus kerekedik, a többiek is aktivizálódnak.

Persze engem mindig az első sorba ültetnek. :-((((

Már többen megkérdezték, hogy honnan ismernek engem az itteniek? Engem nem ismertek, de a többiek jó hírünket hagyták itt. Gratulálok mindenkinek! Persze néha terhes ez a nagy figyelem, mert mások bezzeg szundikálhatnak a hátsó sorokban, én meg szerepjátékokban veszek rész (persze 40 ember előtt és angolul. Na de akinek nem tetszik, válasszon mást! ) okosakat kérdezek, értelmesen és érdeklődve hallgatok.

Sőt az utolsó zárónapon is előreláthatólag nekem kell elbúcsúzni és megköszönni a csapat nevében. Szerintem ez nagy megtiszteltetés nekünk.

Na én nem vagyok ilyen okos ám! Megkértem nálam okosabb és ügyesebb kolleganőimet, hogy a vázát készítsék el a búcsúbeszédnek.

És kész az országbemutatóm is! woooow. Megpróbálom csatolni, de nem tudom hogyan lehet.

 

Tegnap megnéztem a szamos marcipánjaimat is, amit ajándéknak hoztam. Úgy láttam túélték a három hetet, igaz benne hagytam a fóliában és egy dobozban.

Tegnap voltunk Delhiben. Sajnos megint csak a nap egy töredékét töltöttük városnézéssel (Mr Columbia és az én legnagyobb sajnálatára), majd további három órát vásárlással. :-(((( Na de ne elégedetlenkedjünk!

És egy kép, hogy én se hiányozzak senkinek. :-))) Mr Turkeynek bohóckodom a várkisasszonyt aki vár a lovagjára (ja itt sóhajtoznom kellene? :-)))  ) és Ms Samoa lekapta. :-)) Mindenki használja ki az időt, már nincs egy hét és otthon vagyok! :-))))

 

Délben egy McDonaldsban ebédeltünk. Nem gondoltam volna, hogy egy hónap indiai kaja után elégededetten majszolom a McMaharadzsa menümet. :-)) (tényleg ez a neve. és itt a fantázia ki is merült. a többi a szokásos meki) Bár a hús egy förmedvény volt (pépes csirkedarálék indiaiasan fűszerezve), még mindig jobban emlékeztetett a hazai ízekre. Már kezd a hazai kaja nagyon hiányozni.

És egy újabb érdekes fotó. Még Agrában készítettem. Ezt nem akarom kihagyni.  Már korábban figyelmeztettek rá, hogy ebben a kultúrkörben ha kézenfogva menő férfiakat látok, az nálunk a barátság és nem a nemi vonzódás kifejezése.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://in-dia.blog.hu/api/trackback/id/tr731456260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.10.19. 22:23:45

A lámpás nagyon jól néz ki a szálloda előterében, a kajás képek viszont a mai éjszaka után...., hát nem hozták vissza a kedvemet az evéshez. A záró szeanszon pedig ügyes légy!

Szabó-Bartolák Edit 2009.10.19. 22:34:18

Hát nekem ez nagyon tetszik, hogy a Márta név verést jelent:), miért is nem csodálkozom:)))), de félre a hülyeséggel tényleg szép a lámpás, itthonra is elfogadnám, hogy világítson már valami jószerencse felé (Tita 39 fokos lázban "ég", Orsit elmenekítettem Mamáékhoz, Neki "csak" hangja nincs, és folyik az orra:(), de mindegy. Már nagyon várunk haza, remélem vasárnapra mindenki meggyógyul, és itt lesz a családunk!:)Hiányozni fog a blogod Mártika, nem akarod itthon is folytatni?! Veled úgyis mindig történik valami érdekes:) Puszi: Edit

LEAP 2009.10.19. 23:04:48

A blogot tényleg folytathatnád itthon is...

Tényleg szuper, hogy jó hírük van arrafelé a magyaroknak.

Azon viszont jót mosolyogtam, hogy a brownies, mint észt különlegesség... A palacsintádról és a sütéséről nincs képed? Mr. Kolumbia vagy Ms. Samoa nem kapta le?

Jó éjt! Eszter

martinella 2009.10.21. 06:31:20

@: remélem kedves Uram, azóta jobban vagy. És valami finommal vársz szombaton. Az igazat megvallva, ez már nagyjából bármi lehet egy hónap indiai kaja után. :-)))
Pussz
M

martinella 2009.10.21. 06:37:59

Hát...... nem hiszem ,hogy otthon bírnám ennyi alvással és nem hiszem, hogy vele mannyi minden történne otthon. Bár nem szoktam unalmas életre panaszkodni, de ebben nem kis segítségemre van kis családom. Ha az élet éppen nem, akkor ők garantáltan produkálnak valamit. Hogy Anikó szavaival éljek, mindig tojuk valamit a pók. Lehet, hogy a pókfészkeket kellene kitakarítani és akkor élhetnénk unalmas hétköznapi életünket? :-)))
Jobbulást mindenkinek!
Ja azért a blog nem fog épp vasránap végetérni, mert van néhány konzerv anyagom. Pontosabban elmaradt beszámolók főleg az első két hétből. A legszebb városról Jaipurról még nem is meséltem, de akkor továbbsodort az élet.
És persze az út része mindig a hazatérés is. Ha jól emlékszem Odüsszeusznak sem értek véget a kalandjai a hazatéréssel. :-)))

cisalpino 72 2009.10.22. 20:51:31

"Igy nevezett el Priyának, ami kedves (szép) nőt jelent és olyat aki mindig ad (segít?) másoknak. "

Azért ennek én még utánanéznék. Nem elégednék meg egy helyről származó infóval...
8))))))))

cisalpino 72 2009.10.22. 20:53:30

" Már első nap a tanfolyamfelelősünk odasúgta, hogy a Márta név a hindiben olyan embert jelent, aki ver másokat..."

És ezt a tulajdonságod tényleg csak így rádnézésre felismerte?

Elképesztő! Mint egy igazi cigány jósnő! Irigylem!

8))))))
süti beállítások módosítása