Azt hittem a bőrönd tartalmának kérdése már nem merül fel többet ezen az úton. Tévedtem. Ms Guayana tegnap este összekészítette a bőröndjét és kézipoggyászát, ami együtt közel 35 kilót nyomott és még nem volt mindene elpakolva. Azt hiszem ekkor szembesültem a ténnyel, hogy ide nem csak megérkezni kell 20 kilóval, de elmenni is :-)))). (Azaz dönteni kell, hogy esetleg mit hagy itt az ember)

Mivel szeretem a tervszerűséget, stratégiát dolgoztam ki a pakolásra. :-)))) Összekészítem a bőröndömet és kinnhagyom azokat a dolgokat, amelyekről ha nehéz szívvel is, de le bírok mondani. Ugyanis ha kifizetem érte a plusz súlyt, olyan, mintha újra megvenném.

Győzelem. Jelenleg a bőröndöm súlya kb 21-22 kiló, a kézitáskáé kb 6 kiló. Ez összeségében nem rossz. Remélem ennyi még belefér az orosz légitársaság rugalmas utaspolitikájába. Bár nekem idejövetkor elég mohónak tűntek. :-(((( Na majd meglátjuk milyenek az indiai alkalmazottak. (ja és igazán egy két apróságot nem pakoltam be).

Na de térjünk rá a lényegre. Indiai ételek. Előre bocsátom, hogy (ahogy ez tőlem várható volt) nem lettem a téma szakértője. Megjegyzem, a főzés tudományában nálam járatosabbak sem lettek sokkal okosabbak e téren. :-))) Na de itt van fő (legtürelmetlenebb kommentező barátom) Mr Chef, majd ő kiegészíti az írást. :-))))

Na de mégiscsak indiai ételeken tengettem itt az egy hónapot. Lássuk mit ettünk. (hozzátéve azért, hogy igyekeztek a nemzetköziségünket figyelembe venni és olyan ételeket is kínálni amit mindenki megeszik)

Az alapvonás, hogy sokkal nagyobb a zöldség aránya, mint nálunk. Egy svédasztalos kínálatot feltételezve általában két- max háromfajta húst és 10 féle salátát , zöldséget találunk. Tésztát gyakorlatilag kb az egész egy hónap alatt max négyszer ettem.

Mindemellett mindenhol hangsúlyozzák, hogy az ételek (mint ahogy a dialektus, a zene, tánc területenként) nagyon változóak tudnak lenni.

Kezdjük az elején. Itt is esznek levest, de általábam csípős, szóval én nem ettem. Ránézésre egy szintelen húslevesnek tűnt. Nem tudom nálunk mitől olyan jó szines a húsleves, de itt a lének szinte semmi szine sem volt. Nem volt túl gusztusos, pedig én szeretem a levest. De volt pl paradicsom leves is. Persze csípős, szóval az is ugrott.

A főétel kínálatban volt nyers zöldség (paradicsom, retek, uborka stb), párolt zöldség, húsféle, zöldséges étel, rizs (nagyon ritkán krumpli), dal (erről később), curd és persze kenyér.

A húsféle terén nem volt nagy a változatosság, mert birka, csirke, néha hal és kacsa váltogatta egymást (a marha náluk, a sertés meg arab körökben nem túl népszerű). Az állaga legtöbbször pörköltszerű volt. Na ebből a végén már gyakorlatilag nem is ettem. Ugyanis a világnak e tájékán (és ez a negyven résztvevő jó részére is vonatkozott) nem ismerik a kést. Azaz villával és kanállal esznek. (Szerintem ezért) valamennyi hús kb 5-7 centis darabokra lett trancsirozva. Na ha ekkora darabok uszkálnak egy pörköltszaftban, akkor abból ki nem lehet nézni, hogy mi is az pontosan. Ráadásul a jószág teljes egészét belekaszabolják. Ennek eredménye az én, azaz a fogyasztó szempontjából az lett, hogy a tányérra halászott 4-5 darab hús jórésze csont volt. Biztos én nem vagyok egy türelmes típus, de ki a manónak van kedve csonton cuppogni órákat. Mivel jól elvagyok hús nélkül, leginkább akkor ettem a húsból, ha sülthús formájában láttam is, hogy mit eszem. 

A zöldségeket valóban változatosan el tudták készíteni, sült és pörköltállagúan egyaránt.

Na mi is az a dal. Ennek utána kellett néznem, mert ez kötelező kiegészítőnek tűnt a számomra, de a funkcióját nem sikerült megfejtenem. Az igazi funkciója azért volt homályos számomra, mert legtöbbször volt pörköltként elkészített étel is és ennek értelmszerűen volt szaftja is. A dal ugyanis kinézetre, állagra pörkölt hús nélkül.

Az interneten ezt találtam: A dálok – vagyis a felezett hüvelyestermények, mint nálunk a feles sárgaborsó és zöldborsó – az indiai konyha alap-alapanyagai. Ebben nyilván annak is szerepe van, hogy a vegetáriusok számára – akikből Indiában jócskán akad – fontos fehérjeforrást jelentenek ezek a növények. Legutolsó nap pl Dál makhani (indiai lencse) volt a vacsi. Ezt a szaftos valamit a rizsre öntik, még akkor is ha pörkölthúst ettek mellé.

A curd tökéletesen megfelelt a mi aludttejünknek. Ezt a főfogás mellé eszegették. Én ugyan a pörkölt és sülthús mellé nem ettem volna aludttejet, de utána nagyon szívesen megettem egy kis tálkával. Szerintük jót tesz az emésztésnek.

Apropó gyomor. Az indiaiak a csípős ételt a gyomor fertőtlenítésére használják. Na én erre inkább a reggeli egy kupica pálinkát vetettem be. :-))) De be kell valljam, mivel nem volt semmi bajom, az utolsó hétem eltekintettem ettől a megelőzési módtól, mert már a gondolatától is rosszul voltam minden reggel éhgyomorra meghúzni a pálinkás üveget. Brrrrrr.

Az ételek kiegészítéseként még szólni kell a kenyérről. Pontosabban annak hiányáról. A "kenyér" funkcióját itt az ú.n csapati veszi át. A csapati az indiai kenyérlepények közül a legegyszerűbb, legalapvetőbb: nincs benne semmi más, csak liszt, víz és só. Az indiai kenyérlepény finomabb változata a nán. Ez az egyetlen a gyakori indiai kenyerek közül, amely kelt tésztából készül, és ezért kicsit jobban hasonlít ahhoz, amit mi Magyarországon kenyérnek nevezünk.  Nekem palacsinta tészta ízűnek tűnt. És van még a roti, ami hasonlo mint a csapatihoz. Ezekkel a kenyérlepényekkel mártogatják a szaftot.

És meg kell említeni még az ú.n panírt. A panír házilag készített friss, édes sajt. Magában, nyersen meglehetősen ízetlen; nem sokkal jobb, mint az állagban és tulajdonságaiban is hasonló tofu. A panírt az teszi izgalmassá, hogy hevítésre nem olvad meg, így nyugodtan főzhető és süthető. Ezt a sajtot prököltlében úsztatják és ez risszel szintén teljesen komplett étel.

A főételt itt is édesség követte. A legtöbb édesség nem volt túl izgalmas. (legalábbis amit én láttam) Az egyetlen fura szerzemény az ú.n. Gulab Jamun volt. Az internet szerint ez az egyike a legnépszerűbb indiai desszerteknek. Besűrített tejből készült gombócokból áll, rózsa-ízesítésű cukorszirupba áztatva. Az elnevezés gulab szava rózsát jelent, az ízesítésre utalva, míg a jamun egy indiai sötét színű bogyó (a megfőtt gombócok sötétbarna színűek).

Mint a képen látható, a leírás pontos.

Hát ennyit tudtam összehozni az ételekről. Hogy ne maradjak szégyenben, utolsó nap lefényképeztem Mr Kolumbia tányérját (mert olyan jól megkomponáltnak tűnt).

gondolom a tányér tartalma nem szorul sok magyarázatra. A zölségek mellett grillezett csirkehús, rizs, nán és tésztasaláta látható.

Hát nem tudom van-e még aki a Lacin kívül olvassa a blogot.

Legközelebb az indiai táncról szerzett közelebbi tapasztalataimat fogom leírni. :-))) Aki eddig élvezetesnek találta az indiai beszámolót, ebben sem fog csalódni.