Azaz a rózsaszín (inkább vörösesbarna) város. Valójában ez a kirándulás még a második héten volt, de akkor a következő napok eseményei elsodortak és az újabb kalandok felülírták ebben a fantasztikus városban látottakat.
Semmi esetre sem szeretném azonban ha kimaradna, mert épp olyan csodálatos volt, mint az eddig bemutatottak.
Jó motiváció az is, hogy az utolsó (már itthon írt) bejegyzéseimre is a korábbihoz hasonló pozitív reagálások érkeztek. :-))))
Az úton érdekes volt látni a modern India alakulását. A képen is jól érzékelhető a sokat emlegetett ellentmondás: a modern épület tövében a megbújó bádogviskók.
Jaipur Delhitől alig 300 kilométerre van, Rajasthan állam fővárosa. Meglepően kicsi város, mindössze 2 milliócska lakosa van. A wikipédia szerint India Párizsának is nevezik. Hááááát, ez azért túlzás, de ha valaki arrajár, kár lenne kihagyni.
Ez is tervezett város, csak kicsit régebbi, mint Chandigarh. Szép kis rendezett városnak tűnt.
1727-ben II. Jai Singh Maharadzsa alapította. Miért volt szükség város alapításra? Az eredeti főváros a hegyen található Amber volt (az itteni erődről majd még később), de a maharadzsa idejében úgy virágzott a gazdaság, hogy kinőtték a hegyen lévő erődvárost és a lenti síkságon új város alapításáról döntött. Tervét 8 év alatt meg is valósították és felépült egy 9 blokkból álló, szabályos alaprajzú város, melyet hét kapuval tarkított masszív városfallal vettek körül. Az egyik kapu párszáz évvel később, mai forgataggal.
És miért rózsaszín város? 1876-ban a Walesi herceg látogatása alkalmából, a herceg tiszteletére valamennyi házat rózsaszínűre festettek (hát nekem elég beteg ötletnek tűnik). Hogy mennyire rózsaszín az egész ezt mindenki a képek alapján eldöntheti. :-))))
A környékről még annyit érdemes elmondani, hogy itt már erősen sivatagos terület van. Ebből következően itt a teve a háziállat. :-))) Na persze a szokásos tehén invázió mellett. :-)))
A város fő attrakciója a Szelek Palotája (Hawa Mahal). A palotát egy következő maharadzsa a háremhölgyeinek építtette.
Innen háborítatlanul nézegethették a város forgatagát. Az öt emelet magasan sorakozó (állítólag 953) áttört kőrácsos ablak valóban impozáns látványt nyújt.
Az Albert Hall-t a korábban is említett Walesi herceg látogatásakor építették.
Jelenleg múzeum van ebben a gyönyörű épületben.
A kiállításon nagyon gyönyörű dolgokat mutattak be, bár semmi rendező elvet nem sikerült felfedeznem. Volt ott Egyiptomi múmia, gyönyörű pajzsok, porcelán szobrok, ruhák, és még sok egyéb tetszetős apróság. Sajnos azonban a legtöbb dolog vitrinbe zárva várta a látogatókat, ami (tekintettel, hogy ragyogó napsütés volt aznap) lehetetlenné tette a fényképezést.
A szellemi táplálék után következett a nap fénypontja. VÁSÁRLÁS!!! Egy hosszú utca tele apró boltokkal. Ez minden nő álma! Hogy a végén kezdjem: én ezen a helyen semmit sem vettem. Mielőtt többen felsóhajtotok, hogy „miért is nem vagyok meglepődve?”, hadd fűzzem hozzá a magyarázatot is. Jaipurban ez is tervezett módon lett kialakítva, a vásárló teljes kényelmét szolgálva a kis boltok egy árkádos épületsort alkottak, közöttük pedig (nagyon helyesen) ki voltak tiltva a kocsik.
Ezzel a vásárlók a keskeny árkádsor alá beterelve védett térben élvezhették a pénzköltést.
Nekem viszont ez lett a vesztem. A boltosok ahogy megláttak, szabályosan megrohantak. Sokkoló élmény volt. Mint a tyúkok a magra. (egy fehér nő, egy koromfekete és két fehér pasi ideális préda :-))) ) A boltosok ettől a látványtól felajzva odaugrottak elém, kb 10 cm-re az orrom előtt, a szemem magasságában rángatták az árujukat és hangosan magyarázták miért pont az ő boltjukba menjek be és miért pont az ő árujukat vásároljam meg. És persze a csődületre egyre többen jelentek meg. Mr Kolumbia és Mr Turkey a végén körbevett, hogy legalább ne tudjanak annyira megközelíteni és kimenekítettek az árkádsor alól. Végül a városban sétálgattunk.
Szerintem ez is volt annyira izgalmas, mint a vásárlás. Néhány kép a Jaipuri forgatagból.
Nem csak ruhákat lehetett vásárolni, hanem akár zöldséget és egyéb kiegészítőket.
Ez a kedves jószág az árusokat versenyeztette, fel alá járkált az árkádok alatt. De végülis nem talált kedvére valót, mert nem vett semmit.
Ha valaki megéhezett a vásárlás közben, akkor annak is kínáltak falatoznivalót. :-))
Mindent a vásárlóért! Még Tehén uraság sem maradt éhen a nagy nézelődésben! (és ezen a képen jól látható Mr Kolumbia mekkora előnyben volt a fényképezés terén)
Ha valaki a szomját akarta oltani, akkor a helyben facsart narancs és citromlé (limonádé) mellett ihatott cukornád levet is. Nekem ez utóbbi teljesen ismeretlen volt. Én még magát a cukornádat sem ismertem (meg).Azt meg egyáltalán nem értettem, hogy azt a sok faágat miért tekerik be két kerék közé. Majd közelebbről szemlélve látható volt, hogy a két kerék közül csorog a mosogatólére emlékeztető nedű.
Bármennyire is dicsérték a fiúk, hogy ez milyen frissítő ital a nagy melegben, a másnapi gyomorpanaszoktól való félelem erősebb volt, mint a kíváncsiság, így ez is kimaradt az életemből. Megjegyzem talán mi hárman voltunk az egyetlenek, akik végig jó egészségben és jó étvággyal átvészeltük az egy hónapot. Szerettem a két fiúval enni, mert ők nem finnyogtak a kaján, hanem jóízűen nekiálltak és (persze a csípőset kikotorva) letakarították a tányérjukat. :-)))))
Az este sem maradt izgalom nélkül. Egy szórakoztató központba, wursliba (más elnevezést nem tudok kitalálni) vittek el minket. A fogadtatás nagyon indiai volt.
A városon kívül található létesítményben belépő ellenében mindenféle látványosságban lehetett része a vendégeknek. Egyik kis színpadon gyönyörű színes ruhákban táncoltak,
pár méterrel arrébb masszírozást, máshol tenyérjóslást vagy hajfonást meg hennfestést kaphatott az ember.
Volt azonban mindenféle hinta és csúzda is. Más színpadokon kis táncos jeleneteket mutattak be. Számomra a tevegelés volt a legnagyobb attrakció. Ezt azonban sajnos nem tudom illusztrálni, mert nem sikerültek a képek, amiket Mr Algéria csinált a gépemmel. :-((((( Álljon itt Mr Turkey és Mr Kolumbia tevegelése.
A tevegelésben nem is maga az út volt izgalmas, hanem az elindulás és megérkezés. Aki hozzám hasonlóan nem tudná, a teve felálláskor elöször a mellső két lábát egyenesíti ki, majd ezt követően a hátsó két lábát. Vagyis mikor feláll, gyakorlatilag hanyatt esik a hátán elő, majd megérkezéskor előrebukik. Mivel én ennek a tudásnak nem voltam a birtokában, Ms Samoával vállalkoztam a tevegelésre. Ha visszalapozzátok a blogot jól látható, hogy ő igazi jó kedélyű ember, az ehhez szükséges méretekkel megáldva. Mire észbe kaptam, már nem volt mód a tiltakozásra, így beletörődtem, hogy akárhova (elölre vagy hátulra) ülök, vagy a felállásnál vagy a leszállásnál lesodor a súlyával a tevéről és menthetetlenül lezúgok a tevéről. Egyetlen menekvési lehetőségem marad, ha erősen kapaszkodom és megpróbálom az ő súlyát is megtartani. Ezen megfontolásból előlre ültem, mert ott legalább a nyeregben lehetett kapaszkodni. A hátul ülő csak az előtte ülőbe kapaszkodhatott. :-)))
A tervem bevált és szerencsésen megérkeztünk anélkül, hogy a többiek derültségére lebukfenceztünk volna a tevéről. Szerintem a még soban álló társaink is felmérték a helyzetet, mert nagyon hangos drukkolás kísérte a tevénk felállását és lekuporodását.
A palotáknál tett látogatáskor még egy érdekességet láttunk: kigyóbűvölőt. Mr Szaud Arábia igyekezett közelről megfigyelni hogy is csinálják, majd később ő is próbálkozott, de az ő sípja mintha kicsit kisebb lett volna. :-))))
Ezt a bejegyzést itt be is fejezem, mert még a második nap és sok gyönyörű kép hátravan és nem tudom egy bejegyzésre mennyi hely áll rendelkezésre.
